Rendezetlen anyag. 1997-től kezdődően született gondolat-töredékek.
Talány
lüktető emlékké sűrűsödött
árnyad szobám falán
vajon magányom gyöngyösödött
szerelemmé talán?
Telehold, éjfél
Táguló pupillám
egyre nézte
- a teleholdat.
S árvuló fényhullám
szelte ketté
- fohászomat.
Arche - típusok
sejtig izzadt testünk
önkívületbe dermedt inak
mondott és kimondatlan szavak
ős - szerelem
és ős - halál
- arche - típusok.
Feloldhatatlan rébuszok.
Exhibicionizmus
Apám makacs hitét,
anyám naiv tekintetét,
nagyanyám igazságát
s nagyapám konokságát
tettem be tarisznyámba,
hogy vegyítsem
a dédszülők ráncos kezével,
s Assisi szellemében
szétosszam
köztetek.
S így
végre
fullasztó
önnön - glóriám
is letehetem...
Helyzetjelentés
fénytelen szemekkel
kiürült szívekkel
a szított boldogságért
állandó lüktetéssel
zakatol, robog
szerelem - vágóhídjaink
véres csatornáiban a
hárommásodpercnyi -
kéjemberek hada
Vágy és ígéret
várok terád,
várnék terád
minden hideg éjjel,
minden hideg éjjel
fogam csikorgatva
künn a sötétségben,
fogam csikorgatva
künn a sötétségben
Nagykabátként
rádborulok,
nagykabátként
rádborulnék
s így
dacolhatok,
s így
dacolhatnék
minden hideg széllel,
minden hideg széllel
mely ruhád
alá osont,
mely ruhád
alá osont
Van mikor
Van mikor
még imára kulcsolt
kezemből is
- vér fakad.
Számvetés
szám sarkában
fittyedt mosoly
ezer - lyuk szívemen
megannyi forradás
fáradt méltóságom
- néhány rím:
ez minden vagyonom.
Érettem
titkon lesem
kíntól gyötört
- arcodat.
ám kezem
nem tövist tör.
- homlokodba veri
azokat!
Ajkadon
szelíd mosoly
s fénylő alázat.
TE értem is viseled
- a kínokat.
"Qui amant,..."
férfi vagyok
feléd nyújtott kezem
- koldustenyér
melybe hullhatsz,
- mint kicsiny pénzdarab
-mint falatnyi kenyér
TUDOM, hogy kellesz,
bár nem tudom, MIÉRT.
tán azért, mint
erdőnek a pára,
vagy folyónak
a kicsi ér.
Mese
minap álmomban
sárlepte angyal
röppent hozzám
megfogni nem mertem
nem is lehetett
- így csak néztem,
egyre néztem
álmodtam vagy ébren voltam?
magam sem tudom
mire fölocsúdtam
elröppent angyalom
Változatlanul
"Csak a seb sebezhetetlen."
(Pilinszky János)
mellettem csikkhalmaz
fülemben átmulatott
éjszakák hangjai
ajkamon forró
csókjaid íze,
orromban illatod
simogató kezed
még bőrömön lüktet
szívemben mosolyod,
számos mozdulatod
ancuns soucis Christine,
semmi gond!
nem változom.
Csak szabadon
megfáradt léptekkel
újra az úton
hol szerelmek születnek
s meghalnak újra
- csak szabadon...
átvérzett szívveréssel,
de mégis szilajon!
nem nézek hátra
- csak szabadon.
most megtanultam:
méltóságom többé
oda nem adom
- csak szabadon!
Szent és profán
Komoly tekintet figyel,
s körülölelnek a szeretet fényei.
Bennem mégis
komor kőszobor nyugalma,
s egy vadállat ösztönei.
Szívem nem
riad
halk
neszre,
csak
ordítás
zavarja meg,
s olykor
egy
pillangó-árnyék
is zavarba
ejt.
Emlék
hunyt pillád
majd tündöklő szemed
-erőt ád
tenyerembe kezed
belesimul
- forrón, vadul
csak állok
tétlen,
s szótalanul
Karácsony
szűzfehér áhítat
- átitat
hószín tisztaság
- fenyőág
béke, nyugalom
- unalom
ajándéközön
- közöny
észrevétlen úrjövet
- megszületett!?
Riadalom
Téged emlékek marasztalnak,
s múltad fojtogat.
Engem riogat
minden pillanat.
mert
minden
veled
töltött percbezárt
örökkévalóság
- hiányod tükrözi.
Kérdés
Egy fa vagyok
-az omladékban.
Hát tényleg
nem érted?
Gyémántmennyegzőre
(Dédszüleimnek)
egymásba fonódó ráncos kezek
egyenes gerincek, tiszta szívek
hatvan év egymás mellett
nekem szólnom kellett
csak hallgattam
- a szeretet hangtalan.
"Közöny..."
(Kálváriának)
Két zárt ajtó:
-te meg én.
Önmagunk
magunkban
elrejtett
árnyékai.
Kék szavakban
feloldalak,
kék szavakkal
feloldódtatsz.
- így talán
egykoron
- süvegén
ragyoghatunk
Pásztorunknak.
"Csak egy tánc volt..."
Leomló hajzuhatag válladon,
egy álmatag, s gyönyörű hajnalon.
A rubin mosolyon ajkadon,
és búgó érzéki hangodon
kívül más nem maradt
csak vonatom halad:
- nélküled.
Hajnali napsugár
Még a hajnali napsugár
is a bőrödnek illatát
idézi
s igézi
valód
- minden sejtemet.
Foszlányok
*
Apró szikrák
az Égben.
Hulló morzsák
egy téren.
Kegyelem…
**
Komor léptek
a létben.
Nyomor éled
szívekben.
Beteljesült?!
„Jó éjszakát!...”
(Annácska emlékére)
A döbbenet
némasága
s nem léted
hiánya
fojtogat.
Immáron
végleg szívvé
görbült madár
testedet,
s az évekig
hordozott
szenvedést
átöleli
a fájdalmas
szeretet.
Nihil
A monstrancia üres.
- trónfosztás.
Félelem
vizesen csillogó hajfonatod
a zár kattanása
majd kezemen jól ismert illatod
időnk tékozlása
félelmeimnek
tárháza
mi lesz, ha
elveszítelek?
Lassú, langyos ragyogásban
Szerelem vágóhídjaink
véres csatornáiban
lüktető magány
s a fény,
mely mégis
örökre összeköt
Látszat mosoly
és tucat ölelés
mégis csak én
és mégis csak téged
mindörökre drága
higgy nekem
higgy nekem
mert szeretlek
s valóban:
szeretem magam
szereted magad
magam-magad
magad-magam
éltet
és
lüktet
a teli hamutartók
füstös egyedüliségét
enyhítendő
lassú, langyos
ragyogásban.
Az Úr elárulása
rémület ajkamon:
- hogyan
lehet
élve
abortált
gyermekeink
eladott
álmait
látomássá dermedt
éjszakák
csöndjében
lapuló
rémek
között
nekünk
átaludni?
Kavics
(P.J. után szabadon)
kutass, keress
- csak szeress.
Húzz vagy eressz
- csak szeress.
kavics vagy,
mit tengerbe dobtam
a kavics eltűnt
csak a tenger moraja
visszhangozza
Maradék
(Ancsinak)
az eltékozolt pillanatok
gyöngyök az út sarában
az ölelés is félbeszakadt
ennyi maradt
- s egy koldus glóriával.
Kristály
magányom kristályburkát
fölnyitni úgysem tudod
harcod elkerülni lehetetlen
kevés a reményed
hogy titkom megértsed
hisz
hozzám
közel
csak
akkor
kerülhetsz
ha
idegenként
kezelsz
Szépszeműnek
lennék kicsinyke madár
- ha Te lennél a faág
lennék erős faág
- ha Te lennél madár
ha én faág lennék,
rajtam megpihennél,
s ott dalolnál kedvedre
ha Te lennél a faág
- úgy én repülnék reád,
s odavonnál kebledre
Ha elhagysz…
ha elhagysz?
- emlék leszel
emlék, mit őrizek mindörökre
ha elhagysz,
- vendégem a nemlét
nem test szerint
de örökre lelkileg
mert Nélküled:
üres piaccá
árvulok
meghalok
Szépszemű, Te, Drága!
Ragyogj, ragyogj…
(Pilinszky Jánosnak és az ő Sztavogrinjának)
ragyogj, ragyogj te lepkehad!
én már ébren is álmodom
aludni is félek,
mert érzek,
s nem alkuszom!
Hol?
(Németh Péter Mikolának)
"Szeretni indultam, azóta úton vagyok."
Gyötrő éjszakák s álmatlan, hideg hajnalok,
szerelmek, barátok
- apró villanások kísérik utamat.
Hol lelem nyugtomat?!
Mit nem adnék…
Lelkem húrjain játszó bajadér!
Mit nem adnék egyetlen „szavadér”!
Te azonban hallgatsz –
mint végtelen, mohos kutak mélye,
éjfényű szemeid lüktetése
válaszol csupán. Aratsz.
SZERETLEK – mondom, s kacagsz.
Lelkem húrjain játszó bajadér!
Mit nem adnék szerelmes „szavadér”!
Életem
töredék lét
- töredék idő
töredék napok
- töredék erő
töredék tudás
- töredék jövő
mit összetart
- a teremtő
SZERETET
Csak …
legördülő könnycseppeket arcomon
az évszázados monoton ráncokon
táncoló gyönyörű, hallgatag mosolyon
túl mást nem adhatok át neked ajkamon:
- csak szerelmemet
Éjjel-nappal
csókolnálak éjjel nappal,
mint hajnalban hulló harmat
gyöngyszem csöppje
a kis ibolya szirmait
Döntés
Belefáradtam már
a küzdelmekbe vitákba,
teljesületlen szerelmekbe
a hazugságtengerbe.
Ma döntésre viszem a dolgot:
kurváknak áll a világ –
hát én is annak állok!
Olykor…
önnön csapdáim bugyraiban
eltékozolt vágyaim repdesnek
csak kérészéltű remény kecsegtet
olykor álmatlan álmaimban
Szívritmuszavar
szívemből „kiütötték a ritmust”
nem most először,
s nem is utolszor
- talán
Hajnali merengés
(emlékezésféle Szergej Jeszenyin verseinek olvasása után)
Írnom kéne most. Talán egy vallomást.
De ujjaim merevek, szám kiszáradt,
S lelkem is didereg.
Csapzott hajam csak lóg, lóg mint szénaszál.
Fázósan kecmereg
a hajnal is, lassan ébred a táj.
Innom kéne most. Talán egy áldomást.
De mire? Meg nincs is kivel igazán.
Inkább felébredek.
Mennem kéne most. Talán egy állomást.
Egyedül
kemény a szék, melyen ülök.
kemény az ágy, hol feküszöm.
kémény méretű cigarettám
reszketeg kezekkel
csiholom veresre
hogy füstjével űzzem el
- ami bánt
Mez-telenül
törhetetlennek hitt páncéljaink
romjai között telnek napjaink
ezekből hatalmas barikádot építünk
sok időnek kell eltelnie, míg rájövünk
legfőképp
csak
mez-telenül
üdvözülhetünk
Vadászat
vadászom
pedig a vad
- én vagyok
Fizetség
mindenemet odaadnám
az ajkadról egy mosolyért
de sajnos nem lehet!
elpocsékolt álmaimért
én ezzel fizetek
„Olvasnivaló”
Életem nyitott könyv,
Melybe mindenki belelát.
Olvasgatnak jobbra-balra
Ez egy szép kép,
Az meg csodás gondolat…
Imitt-amott húzzuk csak ki,
Ez így jobb lesz: tépjük szét,
És rakjuk össze,
Úgy is már csak „antikvár”!
Lelketlenül dobálgatnak
Polcról le és polcra fel.
Azt azonban észrevenni
Csak keveseknek sikerül:
a jó könyv
is csak papírból van
s nem bírja a nagy strapát!
Felvidéki himnusz
-tervezet 2.variáns-
Árpád apánknak vérét,
Hős Rákócziaknak fényét,
Őseinknek szent hitét
Őrző gyönyörű Felvidék!
Hozzon reád áldást,
Bérceidre, otthonidra
Teremtőnk, s bőséget, megújulást!
Szálljon végre béke
Tátra-Fátra hegyvidékre!
Te higgy, remélj: tépett sorsú magyar,
Mert Szent koronánk örökre összetart!
Nélküled-Veled
(Feleségemnek, Katának)
jéggé dermed ajkam, ha nem érinti szád
érzéketlen bőröm, ha nem érinti kezed
fülem is süket, ha nem hallja hangodat
ha nem vagy velem alig ver szívem
ha velem vagy:
újra érzem:
szeret Isten,
s jó nagyon!
az kegyelem.
eltölt a nyugalom.
s jó nagyon!
folyton, de józanul
részegnek lenni
jó nagyon!
ajkammal forrón
tapadni tiédre
jó nagyon!
megint hallom
a világ hangjait
s jó nagyon!
nem félni
csak menni
végig az úton:
szabadon!
Ezüst hold
ezüst hold,
ezüst időben
ezüsttel írva,
ezüst kínban
ez üstben
fortyog
az elvetélt
gondolat.
Pirkadatra várva
mosolyízű barázdák arcomnak tengerén
a szélfútta tóparton nincs más csak Te meg én
ölelve ölelni
a másikat
várni, hogy jöjjön
a pirkadat:
megszentelt,
gyönyörű
pillanat,
mely
Istenhez
emeli
vágyamat.
Experientia
sejtjeimben lüktet
roncsol
és
gyógyít
hűsít
és
éget
pecsétviaszként
olvaszt
és
dermeszt
- szereteted
A döbbenet némasága...
(R.I.P Kovács Gergő)
a döbbenet némasága ajkamon
szíved utolsó dobbanása:
félbehagyott hitvesi csók,
megszakadt apai ölelés
karod nem feszít ideget
nem kell már célba lőnöd:
mert hiszem, hogy célba értél
most már ráérsz
nem rohansz többé
a beszélgetést is befejezzük:
csak kicsit később,
az öröklétben
- ideje hozzád türelmesednünk
Ügyvéd Úr! Barátom!
Isten veled!
Felidézem azt a hajnalt...
(R.I.P. Kopándi Pisti)
felidézem azt a hajnalt
találkozásunk hajnalát
s az angyalt
ki akkor ránktalált
Pilinszky, Jeszenyin, Hamvas,
Dürer, Kassák, Pető
együtt-idő
albérlet, Hársfa,
rézkarc és linó
HBH, Líceum pince
rengeteg meló
25+25 nyugalma
együtt-munka
közös kötet
szürke füstkarikák
hajnalig viták
s ma a hír:
szíved megállt.
Ég veled Barátom!
- lehullt Hársfa-virág!
Reggeli dicséret
láttam a reggeli tengert,
hullámos csipkenyoszolyádat
s a napot: aranyló igédet
pillanatnyi öröklét,
mely összeházasít
- szereteteddel
Ptujska Gora
szlovén hegyek közt
felhőidbe kapaszkodva
égi Anyánk köpenyén
térdeltem templom hűvösén
s irdatlan terhet mostam
könnyeimben eléd
paradox idő
időtlen mozdulatba
hajt régmúlt árnyak
réveteg szárnyalása
esti séta
együtt ballagok a holddal
előttem ezüst fény szitál
mögöttem csillagpor uszály
- mint mikor szelíd arcoddal
találkozik kezem, s a vágy
mely bennem él: magába zár
Kérdés
mennyi egy emberöltő?
mimóza nyílás
szívdobbanásnyi idő
egy kereszthordozásnyi
öröklét-szikra
mért szeretet-pillanat
(Et) RESURREXIT (tertia die)
durvára ácsolt kínkeresztje
éltető gyökeret eresztett:
tavaszodik a világ.
már Péter sem tagad:
örömkönnyei hullnak.
csúfságból lett dicsőség
Pilátus, katonák, tömeg
főpapok, írástudók, vének
mindannyian látják:
a sír üres.
harmadnapon feltámadott!
Kontinuitás
Mint Péter, túl a harmadik
áruláson. Tekinteted
és a kakas hangja dermeszt.
Néma sírásom keserves.
Belőled csúfot űztek,
ádázul ütött és vert
a tömeg. A főpapok,
vének és írástudók,
Pilátus, katonák,
a gyilkos Barabás,
szeg és a kalapács
külön és egyben:
Uram, ó Uram!
- mind magam vagyok.
Ne félj!
irgalmas igazságmorzsák
szelíd árnyakként a falon.
hogy ne félj.
van remény.
Hamvazószerda
most még hamvakra hullva.
életre kelt majd
- irgalmas nagypénteked.
hisz vállalt kínhalálod
feltámadásod
- s megváltásunk záloga.
Maholnap
arctalan hamisságnak
bánat az ára
az igaz hang csak árt ma
Pedig
koromfekete égbolt.
s kegyelemhiány.
pedig már megszületett...
arc-zárvány
elnyűtt arcom mint zárvány
titkoknak őre
kínban is néma marad
ajándék
grátisz öröklét:
vörösen izzik a nap
estnek küszöbén
szentimentális házassági matek
tizenhárom év, ketten
hármasban a göröngyös úton
járva végig szabadon
tavaszízű csókjaid
mosolyszántotta barázdákká
lényegülnek arcomon
kopott, vánszorgó szívem
életre kel s új ritmusra ver
talán még a halálom
is szép lehet egykoron
csak te légy mellettem, kedvesem
ajkad pedig ajkamon
finitum et infinitum
(In memoriam Hanák József)
végtelen véges magány
meggyötört tested
a kórházi ágyadon
vasárnap még miséző
kezed fájdalom
görcsében is áld:
"imádkozzál!" - mondtad, majd
csend, és halk sóhaj:
"jaj, mikor lesz vége már"
negyven évig hű szolga!
fáradt mosolyod
emlék, s társunk az úton
Homlokomon kezed
vörös az égbolt.
kifeszített álmaink
véres verejtéke
izzik.
régvolt emlékek
álmatag alkonya
riogat és szédít.
érintésed ébreszt.
homlokomon kezed:
- békít.
Szemeid, szeretett szemeim
(Katának)
szemeid,
szeretett szemeim,
kék varázst rejtenek
zafír ragyogásuk
csordultig élettel
titkokkal és vággyal
felragyog a lelkem
mikor reám néznek
örök pillantással:
szemeid,
szeretett szemeim,
áldott, szép, kék szemek
borostyánkő pillanat
minden mosolyod
misericordia
vérvörös hajnal:
bűneinken végtelen
irgalma izzik
tavaszi tél
cseresznye virág
fehér izzása múlik
tavaszi télben
Nagyszülők
ráncos arcukban
öröm és kín egyesül.
két lélek. együtt.
fonódó kezük
idővel összesimult,
erős. tartanak.
nagyböjt
már hajnalodik.
irgalom, csend átölel.
- tisztul a lelkünk
ab igne ignem
forró a vágy, mely
szíveink egyesíti
tűzlobogásban
idill
szelíd fuvallat,
hajló fák halk zúgása,
patak zaja száll
2004-2023
együtt lépdelünk,
tizenkilenc év elszállt.
jobbik felem vagy.